Megfogadtam, hogy ebben a blogban más leszek mint általában. Egyrészt megpróbálom visszafogni filozofikus hajlamaimat. Az előző bejegyzés alapján viszont, ez a szándékom már az elején megbukott. Másrészről nem fogok írni a vágyaimról és terveimről, hanem igyekszem inkább a tényekről, a megvalósítás lépéseiről minél több tájékoztatást, sokaknak talán támpontot nyújtani. Az elmúlt években ugyanis rengeteg különböző blogot olvastam a témáról, azonban egy dolgot hiányoltam. Az ötleteket arról, hogy hogyan kezdjem el. Csorgó nyállal olvasgattam a tanyasi élet szépségeiről, azt azonban nem tudtam meg, hogy ki hogyan jutott el odáig, hogy így éljen. Tulajdonképpen ezért akartam ezt a blogot, hogy én megpróbáljam ott elkezdeni az írást, hogy még semmi sincsen. Mert semmi sincsen még kérem szépen. Ezen a napon, mikor e sorokat írom, még egyetlen árva fűszálam sincsen…
Jó pár hónapja már, hogy elkezdtem nyálazni a hirdetéseket. Eladó tanyácskákat keresgéltem. Észrevettem, hogy egészen elérhető áron (értsd: fővárosi lakásom árából), gyönyörű házikót vásárolhatok, földecskével együtt. Ekkor még azonban továbbra is bennem volt a kétely a vállalkozás sikerességével kapcsolatban. Hiszen igencsak nagy az esélye a vállalakozás bukásának, ha üres zsebbel indul neki az ember. Lejjebb adtam ezért igényeimet, és hamarosan egyre alacsonyabb összegeket írtam a szűrési feltételek közé a keresőoldalakon. Ekkor kezdtem csak igazán felvidulni!
Hozzá kell tennem, hogy a vidámságot az is okozta, hogy előző évben megszüntettem az önkéntes magánnyugdíj pénztáramat, ahonnan egy csöppnyi összeg ugrott az ölembe. Emlékszem, az ügyintéző próbált lebeszélni azzal, hogy jól jönne ez majd nyugdíjas koromban, meg hogy most adóznom kell utána, de bezzeg nyugdíjas koromban majd nem kellene. Szerintetek hogyan próbáltam volna elmagyarázni neki, hogy az én nyugdíjas korom hamarosan elkezdődik a tanyán, és bizony többre megyek ezzel a pénzel ha befektetem, mintha arra várnék, hogy múmia koromban visszaossza nekem valaki, vagy valami…
Sajnos nem vagyok olyan szerencse fia sem, hogy ne lenne nekem is csakúgy mint többségünknek jó kis lakáshitelem, megspékelve egy fincsi devizaalapú autóhitellel. Sokat kellett tehát osztani szorozni, hogy úgy álmodozzam az új életről, hogy abban egyetlen forint hitel se szerepeljen, és mindemellett legyen mit enni addig is, ameddig kinő a földből a zöldség és felnőnek a csirkék az udvaron.
Reális esélyt láttam minderre, így egyre lelkesebben nézegettem a hirdetéseket:
1. felveszek egy minimális hitelt a pénzem mellé, amit visszafizetek hamar, vagy visszafizetek a lakás eladása után,
2. hozzáteszek az egyéb dolgokra félretett pár forintocskámból,
3. nahát, elég a pénzem egy pofás kis tanyára!
Pontosan így jöttek sorban a gondolatok a hosszú hónapok alatt, amíg az internetet böngésztem és álmodoztam. A hármas számú euréka eljövetelekor már tudtam: lépnem kell de azonnal!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: